Közleményeink

Új társműsorvezető a Talpra magyarban

Új társműsorvezető a Talpra magyarban

 

Ezen a héten is új társműsorvezetővel gazdagodik a Petőfi Rádió reggeli rádióműsora. Forró Bence, az M2 Petőfi TV és az M5 műsorvezetője csatlakozott Harsányi Leventéhez és Peller Mariannhoz.

Szente Vajk után Forró Bence vette át a társműsorvezetői posztot Harsányi Levente és Peller Mariann mellett a Petőfi Rádió Talpra magyar című reggeli rádióműsorában. Bencét az M2 Petőfi TV zenei magazinja, az Én Vagyok Itt és az M5 oktatási, kulturális és ismeretterjesztő csatorna műsorvezetőjeként már ismerhetik a nézők, aki ezen a héten egyedi orgánumával színesíti a reggeli rádiózást.

„Nagyon jó élmény volt részt venni a reggeli műsorban. Mindig is azt gondoltam, hogy a televízió és a rádió jól megfér egymás mellett. Igaz, ez számomra még ismeretlen terep, de azért van átfedés. Sok szempontból még otthonosabb környezetet is jelent, mint egy tv stúdió. Korábban nem volt még tapasztalatom rádiós műsorvezetésben, de oda-vissza működik az átjárás. Ez még nem feltétlenül jelenti, hogy akinek fekszik a tv az jó lesz a rádióban is, és fordítva. Mégis műsorvezetőként hasonló kihívás, legfeljebb más képességekre kell inkább hagyatkozni az egyes műfajokban. Nagy meglepetés nem ért, ilyen profi környezetben nem is igazán érhet. Ami váratlan volt az meg szükséges egy élő adásban. Sokszor a spontán reakciók hozzák a legőszintébb, legszellemesebb megfejtését egy helyzetnek” – mondta Forró Bence a hétfői nap összegzéseként, majd hozzátette, a koránkelés a legnehezebb része, főleg az esti televíziós műsorai miatt.

„Forró Bence fiatal tehetséges játékos, akinek remélem könnyű lesz megoldani a korai kelést és a téma értelmezést, mert a reggeli rádiósnak ez nagyon fontos feladat. Első nap után nem lehet tartalmas véleményt mondani, de első felütésre nagyon szimpatikus srác, aki szereti a focit, a tippmixet és a filmeket, tehát rossz ember nem lehet” – mondta a vendég-műsorvezetőről Harsányi Levente.

Ébredj velünk! Kedden reggel a nosztalgiáé a főszerep. Szerintetek mi volt menő 2006-ban? Szó lesz az akkori divatról, a kagylóékszerekről, a szőkített hajtincsekről, illetve az MSN-ről is, ezen kívül a furcsa fordítású filmcímek is terítékre kerülnek.

Vár a Talpra magyar csapata minden hétköznap reggel 6-tól 10-ig a héten Forró Bencével, Harsányi Leventével és Peller Mariannal a Petőfi Rádión.