Közleményeink

A hagyomány összeköt! – október végén indult a Fölszállott a páva 5. évada

A hagyomány összeköt! – október végén indult a Fölszállott a páva 5. évada

 

2017-ben ismét a felnőtteké a színpad. Több mint ezer jelentkező méretette meg magát idén is a népzenei és néptánc tehetségkutató területi válogatóin. A szarvasi és a fővárosi eseményről készült filmeket október 27-én láthatták, a keszthelyi és tatabányai fordulókat november 3-án, a hajdúböszörményi és az erdélyi Mikházán forgatott adásokat pedig november 10-én este láthatják a Duna Televízió nézői. A válogatófilmek végén kiderül, hogy kik a továbbjutók, azaz mely 48 produkcióval találkozhatnak a nézők az élő adásokban.

 

Az MTVA és a Hagyományok Háza közös műsorában továbbra is 4 kategóriában állnak a zsűri elé: énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták és zenekarok; táncos szólisták és táncospárok; néptáncegyüttesek. A Fölszállott a páva zsűrijének elnöke ezúttal is Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze. Idén is szerepel a bírálók között Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes és Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa. Visszatér a zsűribe Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke, és Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus is.

 

Az ötödik évadába lépett tehetségkutatónak köszönhetően új lendületet kapott a népzene és néptánc kultúra, az előző szériákban szerepelt fiatal népzenészek, énekesek, táncosok és együttesek közül nagyon sokan váltak ismertté és népszerűvé nemcsak Magyarországon, hanem a határokon túl is.

 

A műsort a határon túli magyarok által lakott területeken is népszerűsíteni szeretnénk, ezért az erdélyi, felvidéki és kárpátaljai nyomtatott sajtóban és plakáthelyeken is a Mindshare Kft. közvetítésével hirdetjük az eseményt.

 

A tehetségkutató műsor október 27-től péntek esténként látható a Duna Televízióban. Az első három adásban a területi döntőkből láthatnak összefoglalót a nézők, majd november 17-től az élőben sugárzott elődöntők következnek. A középdöntőket december 15-én és 22-én, a döntőt december 29-én rendezik, ahol a 4 kategóriagyőztes mellett a közönség is kiválasztja 2017 legjobb produkcióját.

 

A produkciókat bárki visszanézheti a www.mediaklikk.hu/folszallottapava internetes felületen.