Közleményeink

Aradszky Lászlóra és Szenes Ivánra emlékezve

Aradszky Lászlóra és Szenes Ivánra emlékezve

 

Aradszky László utolsó fellépése a Duna World műsorán.

Tavaly hetedik alkalommal rendezték meg Szenes Iván tiszteletére az ingyenes emlékkoncertet szeptember 10-én a most már  Szenes Iván téren. Az est folyamán három generáció – Szenes Andor, Szenes Iván és Szenes Andrea – dalai csendültek fel a legendássá vált találkozások terén. Az öt órás emlékkoncerten Aradszky László táncdalénekes unokájával, a hat éves Marcival kápráztatta el a közönséget a Lazítani című nagy sikerű sláger előadásával. Akkor még senki sem sejtette, hogy a Szenes Iván-díja énekes utolsó fellépését látja a közönség. Aradszky László 2017. október nyolcadikán elhunyt, azonban emlékét továbbra is őrzi a közmédia.

Január 18-án este nyolc órától a Szenes Iván emlékkoncert a második részét, 25-én pedig a harmadik részét tűzi műsorára a Duna World csatorna.