Közleményeink

Szakmai elismerésben részesültek a Kossuth Rádió munkatársai

Szakmai elismerésben részesültek a Kossuth Rádió munkatársai

 

Mács Ildikó szerkesztő-riporter Táncsics-díjat vehetett át Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől, B. Tóth Erika, a Kossuth Rádió miskolci tudósítója pedig a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Területi Bizottságának Sajtó Díját kapta.

Mács Ildikó, a Kossuth Rádió szerkesztő-riportere Táncsics-díjat kapott az emberi erőforrások miniszterétől kedden délelőtt a Vígadóban. Mács Ildikó több évtizede rádiózik és számos riportot készített már Felvidékről. A szerkesztő-riporter nyolc éve követi nyomon a Berzétei árvaház megépülésének sorsát és munkájával tevékenyen járult hozzá, hogy az árvaház el is készült. Mács néprajz szakon végzett az egyetemen, számára fontos a falusi emberek élete, az értékmegőrzés, a határon túli ügyek felkarolása, segítése. Riportjai a Határok nélkül, a Vasárnapi újság és a Hajnal-táj, portréi az Arcvonások című műsorokban hangzanak el.

„Nagyon boldog vagyok, hogy megkaphattam ezt a díjat. Úgy érzem, hogy az elismerésben a magyarországi és a határon túli hallgatók szeretete is benne van. Úgy érzem, az elmúlt évtizedek munkája köszön vissza a Táncsics-díjban” – mondta a szerkesztő-riporter.

B. Tóth Erika, a Kossuth Rádió miskolci tudósítója a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Területi Bizottságának Sajtó Díját kapta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés március 14-i ünnepségén. A Kossuth Rádió tudósítója az elismerést a Napközben című műsorban elhangzott Gyermekbántalmazásról szóló, a Vasárnapi Újságban a Szervátültetés témakörét feldolgozó és a Közelről című műsorban az Ikerkutatással foglalkozó riportért kapta.

„Nemcsak a tudományos témák állnak az érdeklődésem középpontjában, hiszen nagyon sok szociális riportot készítettem már életemben. Engem az ember, az emberi élet, az emberi érzések érdekelnek. Ezek azok a dolgok, amik megfognak” – árulta el B. Tóth Erika.